Öko buli – azaz a környezetvédelemre is figyelő születésnapi parti megszervezése nem ördöngösség.
Az alábbi cikkben ötleteket találsz arra vonatkozóan, hogyan alkalmazd az újrahasznosítást és milyen módon tehetsz a környezetedért még a gyermek buliján is.
Egy hagyományos születésnapi buli után rengeteg szemét marad. Gondoljunk csak a vendégektől kapott ajándékok csomagolóanyagaira, az elhasznált műanyag tányérokra, poharakra, szalvétákra, de még a dekorációk is sokszor a szemeteskukákban végzik.
Földünk védelmében nézzünk körül mik azok az ötletek, melyekkel környezettudatosabb partit tudunk szervezni.
Elsősorban fontos, hogy gyermekünk is megértse nem feltétlenül az okoz örömet, hogy megint 10-15 új játékkal gazdagodik az otthoni készlet, melyek hamarosan a “van de minek” kategóriába kerülnek, hanem a “jobb adni, mint kapni” mondás igazsága.
Ha a bulira ellátogató szülők is partnerek ebben és kis lurkónk is elég nagy már ahhoz, hogy megértse ezt az elvet, akkor talán a sok felesleges játék helyett az erre szánt összeget adományozhatják az éhező gyerekeknek, vagy éppen annak az alapítványnak, melyet kisgyermekünk is támogatna. Beszéljük meg vele a parti szervezése előtt a lehetőségeket, értessük meg vele miért is fontos környezetünk védelme és mások segítése, így ezután már a meghívások elküldésekor tudjuk jelezni a szülőknek kérésünket.
Apropó meghívók – nem kell papír alapú meghívót küldenünk, hiszen annyi online programot találunk a neten, egyik aranyosabb mint a másik. Néhány címet itt találtok. Kattintsatok a képekre és máris szerkeszthetitek a meghívókat!
És még sorolhatnám… (Google: online invitation cards)
Ha sok ismerősnek, rokonnak nincs internet kapcsolata, akkor használj újrahasznosított papírt, vagy készítsd el gyermekeddel együtt a saját papírotokat – ehhez azért kell némi szabadidő, de lehet olyan jól sikerül, hogy ez lesz a hobbitok 🙂 Itt egy link amin a papírkészítés csínját-bínját tudod elsajátítani, igaz angolul van, de a képek magukért beszélnek.
Papír készítés
Gyermeked még túl kicsi és nem értené meg a mások megajándékozásának örömét, akkor egyeztess a szülőkkel, hogy ne új játékokat hozzanak, hanem minden meghívott kisgyermek a saját játékai, könyvei közül válassza ki az ajándéknak szánt darabot.
Az ajándéknak szánt dolgokat újságpapírba, vagy textilbe csomagoltassuk, vagy akár egy plüss játékot nem is kell becsomagolni, így is örül majd neki az ünnepelt.
Terítés:
Nagyobb gyerekek esetében igenis használjunk üveg, vagy kerámia poharat. Meg kell a gyerekeknek tanítani, hogy csak az asztalnál van evés, ivás. Nem lehet elvinni más helyre sem a poharakat, sem a tányérokat. Így nem lesz baleset. Egyébként is már az óvodában is üvegpohárból isznak, így megszokták, hogy óvatosan bánjanak ezekkel az eszközökkel. A szalvéták helyett használjunk kis szövetruhákat, amiket a buli után ki lehet mosni.
Dekoráció:
A hagyományos gumi léggömb helyett készíts japán papírléggömböt. Az alábbi videón láthatsz egy egyszerű formát, ezt tudod színes, mintás papírral kombinálni.
Az asztal megterítése után természetesen az ételek következnek. Próbálj meg a hagyományostól eltérő, egészséges édességeket, desszerteket és szendvicseket készíteni. Ehhez található az alábbi linken néhány ötletes recept.
Rita konyhája
Remélem segítettem elgondolkodni azon, hogyan is lehet környezetbarát bulit szervezni.
Kommentek