Hatalmas felháborodás és kommentáradat volt Szabó Zsófi hivatalos Facebook oldalán. És mindez miért? Mert keresztfia Dávid (Hajdú Péter és Sarka Kata gyermeke) születésnapi zsúrjának fotóját kiposztolta.
Az ominózus képen nem más látható, minthogy a kisfiú 4. születésnapjára négy darab különböző tortát kapott. A bejegyzéshez hozzászólók többsége egyből rosszindulatú megjegyzéseket tett, mint például “Négy évesen négy torta. Tíz évesen tíz?”
Forrás: Facebook/Szabó Zsófi
Voltak azonban olyanok akik a sztár szülők mellé álltak és megjegyezték, hogy bizony az ő szeretett gyermeküknek, unokájuknak is több tortája volt a születésnapi ünnepségen. Méghozzá azért, mert sok helyen nemcsak a szülők, hanem a keresztszülők, nagyszülők is készítenek egy-egy tortát a partira.
Én sem értem azoknak az álláspontját akik felháborodnak a több torta láttán. Nemrégiben ünnepeltük unokabátyám 50. születésnapját és bizony készített számára a fia egy tortát (nemsokára megmutatom nektek egy új bejegyzésben), valamint a felesége is rendelt számára egyet. De ez annak köszönhető, hogy több mint 40 ember volt meghívva az ünnepségre, így egy kis dobostorta nem lett volna elegendő, másrészt unokaöcsém imád tortákat készíteni (mint azt a korábbi bejegyzésekben már láthattátok).
Ezért gondolom azt, hogy
1. Ha megengedhetik maguknak miért ne vegyenek több tortát a kisgyereknek.
2. A meghívottak száma is indokolhatja a sok édességet.
3. A vendégek igényeit is figyelembe véve esetleg több fajta, ízesítésű torta elkészítése indokolt volt.
Ahogy a képen látható volt csokoládés és gyümölcs alapú édesség is. A formatorták belsejébe ugyan nem látok bele, de valószínűleg ezek is különböző töltelékkel voltak ellátva.
Egyébként Dávid szülinapi tortái abszolút egy mai négyéves kisfiú kedvenc mesehőseit ábrázolják. A Verdás és Toy Story mesék főhőseinek alakjára formázott torták profi cukrász munkának tűnnek. Ha azonban van egy kis affinitásotok a torták elkészítéséhez, akkor ajánlom az alábbi videót, ami alapján ti is elkészíthetitek otthon a legtutibb Villám McQueen tortát.
Sajnos Buzz Lightyear tortájához hasonló édesség elkészítéséről nem találtam videót, azonban az arcmásával díszített tortáról igen. Ezt az alábbi képre kattintva tudjátok lépésről-lépésre megnézni. Angol nyelvű a leírás, de a képek alapján könnyen megcsinálhatjátok ti is a süteményt.
A torták elkészítéséhez itt találtok rengeteg alapanyagot, kezdve a fondanttól egészen a csoki festékekig.
Olvastátok már a korábbi cikkemet, melyben kiszámoltam, hogy Sarka Kata kislányának születésnapi bulijához hasonló partit milyen összegből lehet kihozni?
Szerintem nem az verte ki a biztositékot, hogy 4 tortát kapott a gyerek, hanem az, hogy ez a négy torta kb. 150 ezer ft. Ha 4 db sima torta lett volna, senki nem szól be.
Köszönöm! A Facebook/Kölyökzsúr oldalán lájkolhatod, tegnapi bejegyzés. 🙂
Sajnálom, hogy nincs “tetszik” gomb! … mert ezért hatalmas like-ot küldenék 🙂 🙂
– és a cikkért is 🙂
Egyáltalán, és soha nem értem meg a negatív hozzászólásokat! (kivétel, ha “építő” – és kultúrált hangvételű kritika!)
Ha valakinek nem tetszik valami: egyszerűen “lapozzon” tovább!
Istenem! Azon fennakadni, hogy egy születésnapi zsúron mennyi torta van …. irígylem azokat, akiknek az a legnagyobb bajuk, hogy ezzel foglalkozzanak!
Kedves Edit! Későre jár, lehet, ezért nem értem a válaszodat! Milyen méreg? Kinek a halála? Én sajnálom, de tényleg nem értem mire utalsz?!
Hajdúékat is megszólták, elég rendesen, Minthogy, Te is és még sokan mások.
Lehet, hogy nem botrányos, de ostobaság egyszerre 4 születésnapi tortát adni a gyereknek. Melyiken fújja el a gyertyát ? Mind a négyen ? Az már rutin és nem öröm a gyerek számára.
Ez már nem ünnepélyes, nem emlékezetes, hanem tobzódás.
Ha több tortára van szükség, mert több vendég van, akkor a többi ne születésnapi torta legyen.
Mindenesetre Bea asszonyt ennyiért már megszólnák.
🙂
Meddig rázzátok még a rongyot??? Szegény gyereknek a legszebb ajándék nem adatott meg
NORMÁLIS SZÜLÖK!!!!!
Mea Culpa
Szerintem nem olvastad végig a cikket, mert ha megtetted volna tudnád, hogy nem számomra volt botrányos a cikk, hanem a Facebook-on kommentelőknek.
Ezzel csak az a bibi, (egy nagyon kedves Barátnőm mondta): megiszod a mérget és várod, hogy a másik meghaljon.
A cikk írója egy pöttyet álszent, vagy irigy. Amint az adott ábra is mutatja egy szülinapi zsúron készült a kép, ahol nyilván nem egy gyerek van. Megtehetik és a gyerekükre költötték. Mi ebben a baj, vagy a botrányos. Hajdu nem a pélóját mutogatta, hanem a kisfiának vett tortákat, no meg a többi gyereknek. Tényleg, mekkora botrány!!!!
Igen ez is lehet az indoka a megjegyzéseknek, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata az egyik olyan hazai celeb páros, akik indokolatlanul is sokat szerepelnek a médiában ezért rengetegen nem kedvelik őket. A kép egyébként szerintem nagyon aranyos, a kisfiún látszik, hogy nagyon örül.
Alapvetően nem a 4 torta, egyesek számára a probléma, hanem kifogyott az emberek jóindulatú megjegyzésének már az utolsó tartaléka is. Gonosznak lenni, valami miatt sajnos általános lett. Persze tisztelet a kivételnek. A probléma talán az, hogy a szülők nem általános kedveltségnek örvendők.
Így ahogy mondod. Egyébként azért raktam ki a videót, hogy esetleg aki ügyes elkészíthesse a Verdás tortát.
Attól lett botrányos, hogy Szabó Zsófi Facebook oldalán nem kevés negatív hozzászólást kapott, amiért ki merte posztolni. Úgy gondolják az emberek, hogy négy torta már kiveri a biztosítékot egy gyerek szülinapján. Mindenki gondolja úgy ahogy akarja, de attól még a gyerek nem tehet erről, ő biztosan nagyon örült neki és úgy gondolom, hogy a keresztanyja sem nagyzolási mániából rakta ki a képet, egyszerűen örült, hogy a kisfiú boldog!
Nem kaptak a tortából.irigyek.Süssenek ők is.Ja az nem megy?
Nem tudom, a fotó mitől botrányos?